2010. január 8., péntek

Egy jó cikk

Remélhetőleg megtörni látszik a jég, ami a médiában megjelenő, melegeket érintő cikkek stílusát és hangulatát illeti. A minap olvastam a Nők Lapja Cafe- n a Stílustanácsok Férfiaknak aka. Melegítő című reality- ről egy írást, melynek hangvétele melengette a szívemet. Lehet, hogy most is, mint mindig a befogadásra sokkal inkább fogékony nőkön keresztül indul el az a folyamat, ami segíti az irányunkban tanúsított elfogadás határozottabb lépteit. A cikket ráadásul egy Zoli nevű szerkesztő írta.

Kifejezetten tetszik az a mondat, hogy „és bár a Nők Lapja Cafe olvasói elég okosak ahhoz, hogy ezt maguktól is tudják, de akkor is fontos leírni: soha egyetlen heteróra sem „hajtanak rá”, nem akarják „meggyőzni”, a „sötét oldalra csábítani”. Ahogy én sem ugrom rá minden nőneműre automatikusan, saját heteroszexualitásomtól hajtva”.
Illetve ez is: „Meggyőződésem, hogy ez a produkció önmagában többet tesz az elfogadásért, mint megannyi jogszabály vagy kötelező oktatás”.
Miután volt szerencsém a műsor pár részébe belenézni, én egy kicsit kritikusabban szemlélem az ott látottakat. És bár azt írja a szerkesztő, hogy sikerül pozitívan befolyásolnia az előítéleteket, én -lehet, hogy a saját félelmeimből fakadóan- úgy érzem, hogy az általános sztereotípián, miszerint az összes meleg nőies, a műsornak nem sikerül túlmutatnia. Tény, hogy csupa pozitív energia és segítőkészség árad a szereplőkből, de a rengeteg hajtű, amit maguk köré dobálnak, a legkritikusabb ellenzőkből még így is ellenszenvet válthat ki. De hát ez van, ezek is vagyunk...
Nincs birtokomban a bölcsek köve, így nem tudom a megoldást, mindenesetre tény, hogy többet számítanak az ilyen műsorok és az általuk generált cikkek a jobb megítélésben, mint a Mónika Show- ban héderelő transzvesztiták.

A teljes cikk elolvasható itt.

Nincsenek megjegyzések: