2009. július 16., csütörtök

Most nincs kedvem...

Ebben a hőségben és nyári hírhiányban nincs túl sok kedvem posztot írni, de azért vannak olyan említésre méltó történések, amik hűsítő hatással voltak rám most, hogy délutánonként 40 fokok röpködnek a tűző napsütésben...

2009. július 10., péntek

Magánvélemény - Michael Jackson


Sajnos nem tudtam a tévében megnézni a hivatalos „temetési ceremóniát” vagy műsort, így rászorultam az internet segítségére, hogy beszámolót, tudósítást olvassak. Hiba volt a Velvet oldalát felkeresni, mert csak felhúztam magam rajta...

Priscilla musical


Emlékszem, mikor legelőször láttam a Priscilla, a sivatag királynője című Ausztrál filmet még nem gondoltam, hogy egyszer kult- melegfilm lesz belőle. Csak mosolyogtam Alföldi Róbert remek szinkronján, neki köszönhetjük a „Barbie baszás” vagy az ’Abba szar” szóösszetételeket, illetve röhögtem fel a színészek zseniális alakításán.


Azt, hogy mekkora kultusz lett belőle, megfelelően mutatja, hogy musical- t is készítettek belőle. Nyilván ez mostanában sikk és ez az egész nem ugyanaz, mint a film, nem azok a szereplők, de ettől függetlenül mindenképpen megnézném, ha Londonban járnék. Jegyeket már csak a szeptember végi előadásokra lehet kapni.

Varázslóvesztita


Nem tudom, hogy a közelgő Harry Potter bemutató hájpjához tartozik- e vagy simán csak próbálna az úriember kitörni a varázslótanonc meghatározó szerepköréből, mindenesetre érdekes a hír, miszerint Daniel Radcliffe hajlandó volna a későbbiekben eljátszani egy olyan szerepet, melyben transzvesztitát vagy transzszexuális kell alakítani.
Állítása szerint szeretne nem beleragadni a fiatal emo stílusú szerepkörökbe, így nem marad más hátra, mint transzvesztitát alakítani. Az elgondolás jónak tűnik, hiszen Hollywoodban szeretik Oscar- ral megajándékozni a színészeket, ha egy jó forgatókönyvvel ellátott filmben hátrányos helyzetű embereket mutatnak.
Meglátjuk, hogy mennyire komoly ez a kijelentés vagy mennyire lehet egy 19 éve srác viccének tekinteni.

Shock- Ra - Öltözz atlétába!


Régebben már tettem említést pár olyan felsőruházati márkáról, melyet mackóknak készítenek. Azok közül temérdek mennyiséget tudnék bevásárolni és villogni vele az utcán, viszont amit a minap találtam a neten, inkább kihagynám a portfólióból. Maccii nagyon szereti az atlétákat, így neki ez egy lehetőség, én valahogy viszolygok tőlük. Maximum csak az alábbi verziót tudnám elviselni magamon, de ahhoz meg formásabb karok kellenének, nem az, ami nekem van :D.
A 2000- ben díjat nyerő Geoffrey Davis divat- és jelmeztervező legújabb, kifejezetten maciknak szánt ruhakollekciója, mely tolerancia és az elfogadás mellett a sokszínűséget hivatott tükrözni a világban, kicsit extrém, nem nevezném túl férfiasnak. Mint ahogy a többi ruhakölteményét sem, viszont 45 dollárért megvásárolható egy- egy darab. A többi kiegészítő, nyaklánc és lakásdekorációs darabok sokkal tetszetősebbek, melyek közül a nyaklánc 13, míg a párna 40 dollár körüli áron beszerezhető. Ezeket már sokkal inkább el tudnám képzelni magamon vagy a lakásomban.

Bears Got Talent! A nyertes...

Megvan, kihirdették...a maci tehetségkutató nyertese:

2009. július 1., szerda

Hogy is van ez?

Különböző oldalakon és blogokon olvasható egy hír, miszerint a két hete megtartott New York- i Gay Pride- ot követő napokban csúnyán összevertek egy bizonyos Joe Holladay nevű meleg férfit. Egy pár főből álló csoport támadt rá és az ilyenkor szokásos „buzizás” után az ökölcsapások (vagy ki tudja milyenek, mivel az orvos szerint tompa tárggyal verték fejbe) következtek. Holladay a kórházban tért magához.
Elgondolkodtató, hogy ha New York- ban előfordulhat ilyen eset, akkor vajon mi mit várhatunk idehaza?! Reménykedésre ad okot a Vona Gábor készült Index- en megjelent cikk, melyben már sokkal puhábban fogalmaz a politikus például a melegeket érintő kérdésben, mint korábban. Érdekes lavírozásnak érzem a kijelentéseit, sokkal „píszíbbnek”, simulékonyabbnak, de ez akár természetes is lehet, hiszen most, hogy ekkora sikert értek el az EP választáson, sokkal inkább oda kell figyelni az elhangzott szavakra.

Igazából csak azt nem értem, hogy ha Vona Gábornak tényleg csak az a problémája a melegekkel az általa látott képek és videók alapján, hogy „egy szőrös férfi lila tangában rózsaszín bibliát szorongatva a kamionon tombol” és ezáltal ezt általános érvényűnek tartja minden melegre, akkor hogy lehet az, hogy azokat az embereket, melegeket is bántják, akik nem öltöznek lila tangába, nem szorongatnak rózsaszín bibliát, hanem hétköznapi öltözékben, az utcán sétálva jelennek meg? Elmondása alapján „engem nem az zavar, hogy homoszexuálisok vannak a világban, mindig is voltak, de ez nem az utcára való, ami ott zajlik, az közszeméremsértés”. Aki nem öltözik így, nem viselkedik így, csak részt vesz a felvonuláson, vagy nem vesz részt, nem él a jogával félve a veréstől, miért érheti atrocitás? Ő is közszemérmet sért? Hiába mondja a politikus, hogy különbséget tesz, hiába a csúsztatás, nem cselekszik így! És nem szólítja fel a barátait, akik épp a meleg felvonulás megzavarására készülnek, hogy csak a női ruhába öltözött „buzikat” kezdjék ki, mert „vannak tisztességes melegek”, hanem hagyja, hogy mindenkit, aki meleg elverjenek, ha úgy adódik.

Mégis hogy van akkor ez? Joe Holladay akkor áldozat, aki a lakásából indult valahova átlagos ruhában és kinézettel, és bűnözők azok, akik a melegsége miatt verték el? Vagy ő is csak egy buzi, akit el kell verni és a verőlegények Amerikai hazafiak?

Én örülök neki, ha mégsem tartanak annyira mocskosnak az eszme képviselői, mivel sosem öltöztem nőnek és örülök, hogy ezek szerint senkit nem fog atrocitás érni idén, hiszen soha nem láttam egyetlen szőrös férfit sem lila tangában rózsaszín bibliát szorongatva a kamionon tombolni.
Esetleg mégis kell félni még úgy is, hogy a tavalyi tojásdobálás és megfélemlítés után nyilván nem túl sokan fognak színpompás ruhában parádézni? Most akkor kell félni vagy sem az ott megjelenő átlagos ruhában sétáló, magukat inkább meghúzó melegeknek és hetero barátaiknak?

Björk - Voltaic


Mióta 2007- ben megjelent Björk Volta című albuma és világ körüli turnéra indult 32 ország 66 városába 76 koncerttel reménykedtem, hogy a szórásba bekerül Magyarország is, de végül nem történt meg. Pedig lelkesen nyomogattam például a Sziget kívánságládájában a szavazatokat rá. Most, hogy egy korszak -a Volta Tour- lezárult június 30- án megjelentette az elmúlt időszak legjobb, franciaországi és izlandi koncertjének dvd- változatát, plusz a Volta legjobb dalaiból készült videoklip gyűjtemény dvd- t, egy élő felvételt tartalmazó cd- t, amit az Olimpyc Stúdióban rögzítettek a koncerten résztvevő női fúvós zenekarral, illetve egy a Volta legjobb remixeit tartalmazó cd- t, mindezt Voltaic címmel.
A fórumok olvasgatása közben kiderült, hogy immár nálunk is lehet kapni, elvétve felfedezni bevásárló központokban, de talán egyszerűbb az interneten rendelni. Már nálunk is forgalmazzák 7.124.- Ft- ért és egy munkanap alatt kiszállítják.

Miután "véresszájú" rajongója vagyok, ez mindenképpen ott fog figyelni a polcomon!


Egy kis promó videó a Voltaic- ról.


És egy másik a franciaországi koncerten elhangzott Declare Independence című, igencsak zúzós daláról. Sajnálom, hogy élőben nem láthattam...

BearCity - The Movie


Mindig szerettem a Szex és New York című sorozatot. Állítólag ez valami "deformitás" nálam, sőt, tipikus "pinky", nem túl férfias dolog, mindenesetre sosem hagytam ki egy részt sem. Tipikus "csajos" sorozat, így nem csoda, hogy a sztereotípiákat erősítve nagy meleg rajongótáborral rendelkezik. Mondjuk én ettől nem érzem magam kevésbé férfiasnak, de lelkük rajta azoknak az embereknek, akik ezt gondolják.

A (nem meleg) baráti körben (is) rendszeres a poénok felemlegetése, és bárki említ egy történetszálat, azonnal be tud kapcsolódni mindenki. Vannak, akik pláne nem szeretik a sorozatból készült mozifilmet sem, viszont minden melegnek, ellenzőnek és macikedvelőnek itt a lehetőség, hogy tehetséges amatőrként szerepeljen vagy a bátortalan kíváncsiskodóként megtekintse majd a készülőben lévő, a Szex és New York "szőrös változatának" nevezett BearCity című filmet.


Igen, tehetséges amatőröket várnak a szereplőgárdába. A honlapon olvasható a felhívás a különböző karakterek szerepeinek betöltésére. Persze, mivel a történet hasonlóan az eredetihez Manhattan- ben játszódik, behatárolja a filmben szereplő amatőrök nemzetiségét, de egy próbát megérhet a jelentkezés. Úgyhogy bátran, mackók!

További információk az IMDB- n, Facebook- on.

A felhívás:

We are casting!!! Click on the banner ad on the right to submit your headshot and resume!!!

Casting call for indie feature "BearCity," a gay romantic comedy set in New York's gay "Bear" scene. Being developed/produced in association with TLA Releasing (Another Gay Movie, Bear Cub). Non-union, but will work with SAG actors under their ultra low budget agreement. Seeking the following lead roles as well as extras of all races and ages:

Tyler, 20, Caucasian, slim/toned, very boyishly handsome, and smart.

Roger, late 20s-early 30s, Caucasian, sexy and assured "musclebear" (meaning muscular, hairy, stocky). Think a Brian from "Queer as Folk" of the bear set.

Brent, mid-20s, any race, fit, hairy, cute. Boyish yet has a goatee.

Fred, 30, Caucasian, male. Hairy, stocky body type. Masculine yet sassy.

Michael, 40-ish, Caucasian, heavy (300lbs+).

Carlos, 30, Latino, husky, masculine, handsome.

Fernando, 30s, Spanish, extremely charismatic, muscular, bearded. Deep voice/accent.

Simon, 20, any race, slender, cute "twink" type along the lines of "American Idol"'s Danny Noriega.

Pay, copy, meals, and transportation allowance for leads. Promotional duty and support, including appearances at film festivals and interviews, will be expected from lead talent.

Some nudity required of all lead roles.

Copy, meals provided to supporting actors and extras.

Send headshot and resume to casting@bearcitythemovie.com