2009. június 26., péntek

Elment...


2009. június 25., csütörtök

WonderBears!


Ha már az itthoni hangulat a Pride körül ennyire kérdéses, érdemes elkalandozni a Rómában megrendezett felvonulásra két videó erejéig, melyeken látható, hogy (legalábbis a felvételek alatt) mindenféle atrocitástól mentes a környezet, ráadásul az olasz maciközösség, a WonderBears! óriáskamionja is bővelkedik a bátor, táncolni vágyó férfiakban. Nálunk egyelőre azt hiszem egyik sem kivitelezhető, de legalább jó látni, hogy ilyen is létezik.

Múlt hétvégén részt vettünk egy igen érdekes baráti beszélgetésen, ahol próbáltunk rájönni, hogy nálunk miért elképzelhetetlen egy ilyen hangulatú felvonulás. Okosabbnál okosabb gondolatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy míg mi Macciival a csendesebb, az emberek elfogadtatását segítő, akár visszahúzódónak nevezhető, inkább tájékoztató jellegű hozzáállást követnénk, addig a másik oldalról érkező, „ilyenkor nem szabad meghátrálni” elvét követő barátaink véleményéből sem jöttünk rá a megfelelő megoldásra. Mind a két oldal véleménye igaz, de, hogy ebből mikor lesz egy minden ember által elfogadható megoldás, azt szerintem csak a Jóisten tudja.
Addig is lehet irigykedni az olasz mackókra...


MySpace

Képek a felvonulásról.





WonderBears! klip

Pink Lord


Úgy szerettem volna Sylvain Norget legújabb munkájából a Pink Lord- ból készült képsorozatot ajánlani, de egyelőre csak egy képet tudok megmutatni belőle, mivel a többi túl explicit ahhoz, hogy a blogban szerepeljen. Remélem a közeljövőben Sylvain felteszi valahova a teljes sorozatot, hogy mindenki megcsodálhassa ismét a tehetségét, és nem csak a baráti e-mail-ek jóvoltából láthatják azokat a kiváltságosok, akik szeretik munkásságát. A minap kaptam tőle én is a levelet a csatolmányokkal, meglepett, de betudtam annak, hogy anno már tettem említést a blogban róla, ám az igazán nagy meglepetés csak akkor ért, amikor a hosszas keresgélés után kiderült, hogy sehol máshol nem lelhető fel a Pink Lord többi darabja. Megtiszteltetésnek veszem Sylvain kitüntetett figyelmét, amivel engem illetett!

Charlie Hunter


A minap fedeztem fel Charlie Hunter kanadai születésű festőművészt, aki valószínűleg melegként szabadidejében macikat rajzol, illetve fest. Azon kívül, hogy 20 éve Londonban él, nem sok minden derül ki róla a blogja alapján. A képei viszont önmagukért beszélnek, érdemes ellátogatni weboldalára!

2012


Mióta az eszemet tudom vonzottak a katasztrófafilmek. Azt sajnos mind a mai napig nem tudom, hogy miért, mert más emberek szenvedését látni nem jó, viszont ahogy egyre látványosabb filmeket gyártanak, lenyűgöznek az apokaliptikus képsorok. Lehet, hogy azért, mert ilyenkor egy kicsit elgondolkodik az ember azon, hogy mennyire apró a természet erőihez képest. Vagy talán ennek pont az ellenkezője foglalkoztat, hogy vajon mennyiben járulunk hozzá mind külső tettekkel, mind pedig spirituális úton az ilyen figyelmeztetések kialakulásához.

A 2012- es dátumról jóformán már csak az nem hallott, aki pincében él, teljesen elvágva a külvilágtól. Mondanak mindent, leginkább a világvégét vizionálják, hiszen a Maják állítólag csak eddig az időpontig készítették el naptárjukat. Igazából nem szeretem az ilyen félelemkeltésre szolgáló gondolatokat, a fölösleges pánikkeltést, sokkal közelebb áll a gondolkodásomhoz mondjuk ez a cikk, amely a „világvégét” csak átvitt értelemben értelmezi.

Sajnos idáig a leglátványosabb mozifilmek az alapvető félelmeink felébresztésén kívül nem tartalmaztak túl sok magvas gondolatot, sőt, az amerikai mozik inkább szájbarágósak, mintsem gondolat ébresztőek, mégis odáig voltam Roland Emmerich Holnaputánjáért. Jó kis popkornmozi, kellemes másfél óra, megdöbbentő filmkockák. A globális felmelegedés veszélyeit taglaló film, az egyszerűbben gondolkodó emberekhez is eljuttatja, szájába rágja a lényeget.

Mostanában egyre többet hallani a novemberben bemutatásra kerülő, a Holnapután hagyományait követő, ámbár valószínűleg végig CGI- effektekre alapuló 2012 című filmjéről. Egy hosszabb trailert is meg lehet már nézni, ami engem teljes mértékben meggyőzött arról, hogy meg kell nézni. Gyanítom, hogy ezután sem fogok órákig gondolkodni a történet megoldó képletén, nem fog kiderülni, hogy mit is akartak a Maják valójában a naptájukkal, de legalább ismét le leszek sokkolva a látványtól, amire valójában jegyet váltok, a lényegről meg inkább könyveket olvasok.

Ismertető a filmről.


Colton Ford - Losing My Religion


Azt hiszem Colton Ford- ot nem kell bemutatni meleg körökben. Ám azoknak, akik nem ismerik röviden: egy volt meleg pornószínész, aki kiöregedvén a szakmából átevezett a zene világába és innen próbálja meg szélesebb körben meghódítani a (férfi?) szíveket. Legújabb (?) dala és videója az REM világslágerének feldolgozásából, a Losing My Religion- ből készült. A klip meglehetősen erotikus, már-már pornográf jellegű képek sokasága, ami egyértelművé teszi számomra, hogy a hangbeli hiányosságokat még mindig a külsejével feledteti, az amúgy hihetetlenül kidolgozott testtel rendelkező 46 éves énekes (?)...

2009. június 18., csütörtök

Szakállmesék...


Eljött az ideje, hogy közös blog írásába kezdjünk Macciival. Szép és jó a saját webnapló, de úgy éreztük, hogy kell egy kicsit személyesebb, ami rólunk és egy kicsit a szerelemről szól...úgyhogy, ha valakit érdekelnek a személyesebb bejegyzések, látogasson el a Szakállmesék nevű oldalunkra.

2009. június 17., szerda

Hinni

Szervesen kapcsolódik a kényes témakörökhöz a melegség és a hit kérdése. Jómagam klasszikus értelembe véve nem vagyok vallásos, viszont hiszek valamiben, ami mindent áthat. Sokan mondják a Bibliára hivatkozva, hogy a melegség bűn, de mint minden más, az ott leírtak is csak értelmezés kérdése. Amennyiben valaki erre hivatkozva gyűlöli embertársát, sokkal kevésbé látja át azt a tanítást, ami arról szól, hogy a Teremtő önmaga képmására alkotta meg az embert. Ha továbbmegyek ezen a vonalon, és ha mindez igaz, melegnek lenni ugyanannyira Isteni és természetes, mint heteronak, hiszen a saját képmására alkotott meg mindenkit. Ha mindent a Teremtő alkotott, akkor mindennek van létjogosultsága, hiszen, ha nem lenne, nem alkotta volna meg. A jó vallás szerintem szeretetre és elfogadásra tanít. Minden, ami ettől eltérő, csak az egyéni érdekek által vezérelt, félelemre alapozó kifacsarása ennek a minden ember számára alapvető tanításnak.
José Mantero spanyol katolikus pap nyíltan vállalta másságát még 2002- ben. Az ellenreakciókat nem hiszem, hogy fel kellene sorolni, nagyjából mindenki el tudja képzelni, hogy miről szól, ha egy pap előbújik. Az elszomorító az egészben, hogy manapság is értékítéletet mondanak a Biblia nevében emberekről, akiknek vágyaik még soha senki életét nem tették rosszabbá. A vallás és a melegség nem összeegyeztethető, mondják, mert a meleg ember értéktelen. Undorodnak, és egy olyan isten nevében kiáltanak Szodomát, aki nem létezik, csak a fejükben. Undorodnak, és közben mit sem sejtve fognak kezet emberekkel, a barátaikkal, tanáraikkal, munkatársaikkal, ölelik meg rokonukat, ismerőseiket, szeretteiket, akikre felnéznek; és akik melegek, de ezt nem mondhatják el nekik, mert, ha megtudják, akkor ezt a „szeretetet” azonnal felülbírálja az undor, és vált át akár gyűlöletté is az érzelem. Pedig csak egyetlen apró tényezőt kellene figyelembe venni bárki megítélésekor: jó emberről van szó? Ha igen, értelmetlen minden gyűlölet!
Miguel Manrique kolumbiai írót-újságíró készített könyvet José Mantero- ról „Meleg vagyok Isten kegyelméből” címmel, amit a napokban mutattak be Spanyolországban. Mondom, én nem vagyok vallásos, de a hit kérdése érdekel, és azt gondolom, hogy kellenek ilyen könyvek is, hogy a melegek elhihessék, hogy amit átélnek nem bűn és nem vétek; és ugyanez vonatkozik a heterokra is. Épp itt volna az ideje, hogy a fejekben található tévképzetek, a gyűlölet végre feloldódhasson, hogy láthassák végre a valóságot: „a meleg ember csak boldog szeretne lenni; szabadon, mint én”.
A Háttér honlapján megjelent cikk a könyvről:

"Meleg vagyok Isten kegyelméből"

2009, június 10 - 20:31. José Mantero

A papi elhivatottságról és szexualitásról filozofáló melegregény megírására ihletett meg egy kolumbiai írót José Mantero, a homoszexualitását nyíltan felvállaló spanyol pap története. A "Soy gay por gracia di Dio" (Meleg vagyok Isten kegyelméből) című könyvet a minap mutatták be Madridban.

A szerzőt, Miguel Manrique kolumbiai írót-újságírót mélyen megragadta az andalúziai katolikus pap előbújáskor elhangzott azon mondata, miszerint "Hálát adok Istennek, hogy melegnek teremtett".
A kolumbiai író regénye egy képzeletbeli faluban és egy képzeletbeli katolikus pap, Carlos atya vívódásairól szól, akit a valódi plébánoshoz hasonlóan végül kitaszítanak az egyházból.
José Mantero, az andalúziai Valverde del Camino plébánosa 2002-ben állt a nyilvánosság elé homoszexualitásával. Előbújási sajtóértekezletén büszkén vállalta másságát, és hálát adott Istennek, amiért melegnek teremtette.
A nyilvános felvállalás azonban természetesen nem tetszett a katolikus egyháznak, amely eltiltotta minden papi tisztség gyakorlásától azzal az indoklással, hogy "a súlyos és a híveket megbotránkoztató üggyel önmagát helyezte az egyházon kívül".


Az általa megihletett regényhez végül maga José Mantero írta az előszót, amelyben a "Teremtő adományának", "Isten kegyelmének" nevezi a melegséget, és hangsúlyozza a könyvbéli Carlos atyáról, a "meggyőződéses keresztényről", hogy nem hajlandó megtagadni hitét csak azért, mert homoszexuális, és megtagadni "szexuális és érzelmi irányultságát" csak azért, mert katolikus.
A volt pap szerint Manrique könyve mindenekelőtt a hívő melegek figyelmét akarja felhívni arra, hogy melegnek és katolikusnak lenni nem egymást kizáró, hanem egymást kölcsönösen erősítő, kiegészítő körülmény.


Hatter.hu

José Mantero a Facebook- on.

Férfias meleg

Azt hiszem mindenki által vitatott kérdés, hogy mi jelenti a férfi férfiasságát; talán annyi vélemény van erről, ahány ember él a földön, és az egész kérdéskört tovább bonyolítja a melegség témaköre. Általános gondolatmenet az ellenzők körében, hogy férfias nem lehet egy meleg, ami leginkább a médiában folyó, exhibicionizmust bemutató hadjáratának köszönhető. Érdektelen egy olyan ember, aki átlagos, legyen az meleg, hetero, cigány, zsidó. Az embereknek cirkusz és kenyér kell, és ezt a tévé ki is szolgálja, amikor a mi esetünkben csak a transzvesztitákat, a tangában és sminkben euforikusan parádézó embertársainkat hajlandó mutogatni. Ez kell, mert ez érdekes, az ingerküszöböt erősen stimulálva -mert amúgy nihil keríti hatalmába a tévénézőket és elkapcsolnak a csatornáról- indulatokat váltanak ki az emberekből; hol jót, hol rosszat, és a határ a csillagos ég. És miután az átlagos emberek számára a melegség egy félelmetes valami, ezt az ellenszenvet csak táplálja ezeknek a képsoroknak a bemutatása. Majd mikor a várt eredményt elérték, az utcai tojásdobálást, buziverést ismét az arcunkba tolják, mert nekünk szükségünk van a borzalomra; mert ez hírértékű, így hát ne csodálkozzunk az egyre nagyobb egymásnak feszülésnek.

Pedig annyi érdekes árnyalata van a melegségnek, bemutatásra is alkalmas emberi, szívhez szóló élettörténetek, átlagos, ámbár boldog emberek, akik egyedül vagy a szerelmet megtalálva ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak, mint mindenki más. Férfias férfiak, akik férfiakat szeretnek. Férfiasak, bár ez ambivalens kijelentés a legtöbb ember számára, hisz „hogyan lehet valaki az, amikor a saját neméhez vonzódik”?! Én azt gondolom, hogy melegnek lenni átmenet. Egy olyan embertípus, aki férfi, de rálát a női energia határtalan befogadóképességére. Férfi, aki (legtöbbször) megérti, hogy férfiassága többet jelent annál, minthogy koszosan, büdösen és ápolatlanul élje az életét. Eljár dolgozni -ha van munkája-, fontos számára a biztonságos egzisztencia megteremtése, szeretheti az autókat, a sportot, a focit, és közben oda tud figyelni a másik emberre, mint ahogy a női energia is teszi. Empatikusabb, nyitottabb, befogadóbb, mint ahogy a nők is. Befogadóbb, mert akárhogy is csavarjuk a szavakat, a legjelentősebb különbség, hogy „befogadó” egy férfira is. Merthogy az érzelmeit, a vágyat, a pezsgést, az örömöt, a boldogságot az jelenti számára, hogy férfival van. Ezeket a minden ember számára fontos, egészséges emberi élethez, az életben maradáshoz szükséges érzelmeket a számára tökéletes férfi társasága, jelenléte és közelsége váltja ki.
Én így élem meg magamat. Átlagosan. Nem rendelkezem egyéb női allűrökkel, nem sminkelek, nem öltözöm női ruhába. Férfinak érzem magam, aki rendelkezik a fent említett női energiával is. Megbékéltem vele, hiszen semmi rossz nincs benne, sőt!


Szerencsére egyre több olyan ember létezik, akik fontosnak tartja a megértés elősegítését, és a médiában is hajlandóak arra, hogy pénzt áldozzanak átlagos emberek bemutatására. Dokumentumfilmek készülnek, mint például a The Butch Factor, ami pont ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Milyen melegnek és mégis férfinak lenni. Ahogy az alkotók fogalmaznak, „sajnos a melegeknek nincs egy Buddhájuk vagy Yoda- juk, hogy megmondja a tutifrankót ebben a témában”. De legalább próbálkozik a rendező azzal, hogy betekintést adjon, hogy megfogalmazza a lényeget, hogy a félelmeket eloszlassa mind a melegekben, mind a heterokban. A filmet június 20- án mutatják be Amerikában a San Franciso- i LGBT Film Fesztivál keretein belül. Lehet, hogy nem csak itt kellene, hanem köztévékben is!
A film trailer- e itt megtekinthető.

2009. június 16., kedd

Pride; máshol...

Hamarosan itt a Pride...persze nálunk nem, ki tudja igazából milyen okokból kifolyólag. Valahol nem bánom, sőt, azt sem bánnám, ha az esemény felvonulás része teljesen el is maradna. Persze vannak vélemények pro- és kontra, de azt gondolom érdemesebb volna egy fokkal előrelátóbban gondolkodnunk, mint tavaly és itt nem feltétlenül a karámba zárásra gondolok. Egyszerűen fel kellene mérni, hogy az itthoni helyzetben nem biztos, hogy a győzelemmámorban megittasodott, megdöbbentően jó eredményt elérő szélsőségesek kedélyét hergelni kellene. Igaz az is, hogy pont most kellene kiállni és bátran szembenézni a kialakult helyzettel, viszont itthon sajnos sosem sikerült ezt olyan formában tálalni a nagyközönség előtt, hogy az fogyasztható legyen számukra. Ebből a szempontból mi is szélsőségesek tudunk lenni, szélsőségeinket mutatva rátuszkoljuk magunkat azokra, akik ezt nem akarják látni. Persze tavaly már megszeppenve, esernyővel a kezében sétált végig az összegyűlt "tömeg", ahol minden volt, csak a büszkeség nem hatotta át az embereket. Most, hogy az idáig támogató párt csúfosat bukott még szánalmasabb volna velük karöltve osonni az utcán, úgyhogy elképzelésem sincs, hogy mégis ezt hogyan gondolták a szervezők?! Azt sem értem, hogy miért nem lehet reboot-olni ezt az egészet és egyszerűbb, viszont annál tartalmasabb módon a kulturális programokra helyezni a hangsúlyt, a felvonulás és az azt övező biztonság megteremtésére szánt összeget is inkább erre fordítani?! Esetleg a fenyegetettség miatt maximum pár száz főre zsugorodó "tömegnek" egy teret kibérelni és csendes, akár fáklyás "megemlékezést" szervezni, nem harsányan, nem kamionokkal, hogy ezzel valójában azt képviseljük, amit szeretnénk: nyugalomban, csendben, ámbár elfogadásban élni... Vagy lehet, hogy erre csak nekem volna szükségem? Nem vágyom a harsányságra, a hangos zenére, a parádézásra, itt nem, most nem, mert itthon még nincs itt az ideje, itthon egyelőre máshonnan kellene megközelíteni...szerintem!

Máshol persze egészen másképp működnek ezek a dolgok. Alternatív ötletként célba vehető jópár ország, ahol valóban büszkén bulizhat az utcán az arra vágyó embersereg.Mint például Spanyolország, Barcelona, ahol a június 20- 28- ig tartó Pride hivatalos dalát ebben az évben egy mackóduó adja elő. Barb@zul- nak hívják őket.
Azt hiszem elérendő célnak lehetne kitűzni az ottani helyzetet és nem utolsó sorban a mackók ilyen határozott előretörését is. Leginkább a férfiasság oldaláról megközelítve persze. Merthogy inkább ezt volna érdemes képviselni, hogy végre nálunk se csak a feminin viselkedéssel azonosítsák a melegséget.

A dal egy kicsit gagyi, de ebben az esetben inkább mosolygást vált ki belőlem továbbá magamra veszem a refrénben elhangzottakat: igen, már megtaláltam... de egyelőre nem bulizik az utcán, mert nem szeretik!

Barb@zul a MySpace- en

Barb@zul - Can you find the power of your pride? (a dal innen le is tölthető)

2009. június 9., kedd

Bears Got Talent! - The Final

Mikor múlt héten felfedeztem a Bears Got Talent! című videót azt hittem, hogy csak egy vicc, de úgy tűnik, hogy mint minden poénnak, ennek is van valóságalapja és valahol komolyan gondolták a humorizálást. A "döntőbe" jutott három versenyző Michael, Christopher és Rob. A "döntő" videó megnézése után azonban a múltkori "tehetség" Rob és a kommentelők által favorizált Michael elég gyenge és hamis produkciót nyújt, így, ha most akkor mégis komolyan gondolják ezt a versenyt és szigorú ítész akarok lenni, akkor Christopher nyújt elfogadható teljesítményt hegedűtudásával... Gyanítom, hogy a készítők nem gondolták át teljesen ezt az egészet, illetve látható, hogy jellemzően arra szavaznak az emberek, aki jobban tetszik nekik, mint maci...vagy ez a külcsínen alapuló szavazatnyerés történik a tévében látható show műsorokban is a tehetségekkel, csak én nem vettem észre idáig?

Bears Got Talent! - The Final

Nyaralni kellene!

Ahogy az idei nyáron a kánikulából gyönyörű, ámbár hideg őszünk, majd egyenlítői hőség és újra enyhe telünk lesz pár nap leforgása alatt, egyre jobban foglalkoztat a gondolat, hogy jó volna egy kedves mediterrán városban megélni a valódi nyári hangulatot; eltölteni két, inkább három hetet Macciival.

A kiszemelt helyszín akár lehetne Milánó és még macis program is akadhatna, hiszen GianOrso olasz fotográfus -akinek munkásságát talán nem kell bemutatni- június 12- én nyitja meg itt legújabb kiállítását, amely a "Portraits of modern Gentlemen" névre hallgat. Életéből 25 évet áldozott idáig a mackók megörökítésére az örökkévalóságnak, amit ugyancsak most ünnepel.GianOrsoKépek a kiállításon látható fotósorozatból
Majd miután megtekintettünk, elutazhatnánk Genova- ba megmártózni a tengerben, és mivel időnk is, mint a tenger, a fennmaradó három hetet hol a parton, hol a környező városok felfedezésével üthetnénk el...Mondom, jó volna, de mivel ez még csak a tervezgetés ideje, így egyelőre marad az itthoni környezet, a fura hidegenmeleg éghajlat, a számítógép monitora és a kiállítással azonos nevű galéria, amit a művészúr honlapján meg lehet tekinteni.

2009. június 4., csütörtök

Zachary és a tej


Talán nem kell külön bemutatni Zachary Quinto-t aki a Hősök zseniális főgonoszaként, illetve a legújabb Star Trek mozival Spock szerepében kezdi beírni magát a filmtörténelembe. Tyler Shields rendező/fotográfussal karöltve alkották meg az alábbi felvételt, amiről nem tudom, hogy miért készült, de jó. Ez a pasi tudja magáról, hogy jól néz ki, és bár macinak az alkata miatt nem nevezném, de megérdemli, hogy külön poszt szülessen róla...talán, ha abból a borostából szakáll születik még elmehetne macikölyöknek!

Exterface - Picnic Warriors


Exterface munkásságáról és zsenialitásáról Maccii már itt és itt is megemlékezett, viszont most, hogy a két fiatal srác (akiket a név takar) Julien (24) és Stéphane (24) új alkotásukat tették közzé, muszáj említést tennem róluk.

Az új projekt a Picnic Warriors, ami kérem szépen nem szégyenlősködik, simán, tisztán és kendőzetlenül ábrázolja az erotikát egy maci és az ő kölyke között. Nem tudom eldönteni, hogy mitől válik annyira profivá ez a kihívó képsorozat, talán magától az erotikától, esetleg a modellektől, a beállításoktól, a photoshop- tól, netán a sok tökéletes egybeesés teszi briliánssá, esetleg ki tudja mitől, mégis meggyőző és emlékezetes marad! Aki szeretné a teljes, cenzúrázatlan sorozatot megnézni, ezen az oldalon megteheti.

BearEyeCandy 06

Ismét a BearFilms és egy újabb amatőr maci modell. Az úriember Erik Burton, 180 cm, 125 kg...olyan fura, hogy mindegyik amatőr modellnek jelentkezett maci csak azt tudja mondani, hogy a "férfias férfiakat szereti"...milyen magvas és meglepő gondolatok :D ... van valami kifejezetten fura az arcában, de akinek tetszik, legeltesse a szemét a képeken.

2009. június 3., szerda

Maci kóla

Nem tudom eldönteni az új Coca- Cola Zero hirdetéséről, hogy az valóban tartalmaz utalásokat a melegségre, vagy csak én vagyok annyira benne ebben az életformában, hogy jóformán mindenbe belelátom azt... az éneklő medve szivárványon csúszdázik, majd a dal hevületében még a "gatyáját" is letépi, hogy megcsodálhassuk piros alsónadrágját. A reklám amúgy nem tartozik a legjobb eresztéseik közé, mégis foglalkoztatja a fantáziámat, hogy az alkotók mit szerettek volna valójában közölni?!

Bears Got Talent!

Vicces kezdeményezés a YouTube- on a Bears Got Talent, ami a nevéből adódóan egyértelmű, hogy minek a mintájára készült. Túl komolyan persze nem kell venni, de a YouTube- os oldalon a kommentekben lehet szavazni a favoritokra. Szerintem Rob a viccelődések között is kiemelkedő hanggal bír! Lehet szavazgatni...

Dreambears 5. elődöntő


A The Dreambears múlt hétvégén mutathatta be utoljára a tudását a Britain's Got Talent című műsorban, ugyanis az ötödik elődöntőig jutottak. Szép teljesítménynek mondható, főleg, hogy jóformán a humoron kívül túl sok értéket nem hordoz az előadásuk. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy hogyan is működik külföldön a médiagépezet. Pár hét leforgása alatt valóságos sztárrá váltak, felkéréseket kapnak, saját honlap készült, rajongókkal büszkélkedhetnek...mindezt melegként. A videó alapján pedig az is észrevehető, hogy a nézőtéren ülő tömeg jó része állva tapsol az előadás után. Persze tudom, hogy nem szabad mindent elhinni, amit a képernyő mutat, de mégis van egy pozitív utánérzése az embernek. Egyértelmű az identitásuk, és miközben ugráltak a színpadon az "én kérek elnézést" érzése kerített hatalmába, mégis öröm és üdvrivalgás lett a végkimenetel a nézőtéren...olyan hatásosan működik bennem is a hazai hangulat, a félelem a melegség nagyvilág előtti felvállalásával kapcsolatban, ami szégyenérzetet vált ki belőlem saját magammal és "saját fajtámmal" kapcsolatban. Ha eljátszanék a gondolattal, hogy idehaza milyen reakciókat váltana ki egy hasonló társulat, akkor nagyon rossz kedvem lenne, ezért inkább pozitív és követendő példának tekintem az egész dolgot!

The Dreambears Facebook, MySpace

Talán még hallunk róluk!