2012

Mióta az eszemet tudom vonzottak a katasztrófafilmek. Azt sajnos mind a mai napig nem tudom, hogy miért, mert más emberek szenvedését látni nem jó, viszont ahogy egyre látványosabb filmeket gyártanak, lenyűgöznek az apokaliptikus képsorok. Lehet, hogy azért, mert ilyenkor egy kicsit elgondolkodik az ember azon, hogy mennyire apró a természet erőihez képest. Vagy talán ennek pont az ellenkezője foglalkoztat, hogy vajon mennyiben járulunk hozzá mind külső tettekkel, mind pedig spirituális úton az ilyen figyelmeztetések kialakulásához.

A 2012- es dátumról jóformán már csak az nem hallott, aki pincében él, teljesen elvágva a külvilágtól. Mondanak mindent, leginkább a világvégét vizionálják, hiszen a Maják állítólag csak eddig az időpontig készítették el naptárjukat. Igazából nem szeretem az ilyen félelemkeltésre szolgáló gondolatokat, a fölösleges pánikkeltést, sokkal közelebb áll a gondolkodásomhoz mondjuk ez a cikk, amely a „világvégét” csak átvitt értelemben értelmezi.

Sajnos idáig a leglátványosabb mozifilmek az alapvető félelmeink felébresztésén kívül nem tartalmaztak túl sok magvas gondolatot, sőt, az amerikai mozik inkább szájbarágósak, mintsem gondolat ébresztőek, mégis odáig voltam Roland Emmerich Holnaputánjáért. Jó kis popkornmozi, kellemes másfél óra, megdöbbentő filmkockák. A globális felmelegedés veszélyeit taglaló film, az egyszerűbben gondolkodó emberekhez is eljuttatja, szájába rágja a lényeget.

Mostanában egyre többet hallani a novemberben bemutatásra kerülő, a Holnapután hagyományait követő, ámbár valószínűleg végig CGI- effektekre alapuló 2012 című filmjéről. Egy hosszabb trailert is meg lehet már nézni, ami engem teljes mértékben meggyőzött arról, hogy meg kell nézni. Gyanítom, hogy ezután sem fogok órákig gondolkodni a történet megoldó képletén, nem fog kiderülni, hogy mit is akartak a Maják valójában a naptájukkal, de legalább ismét le leszek sokkolva a látványtól, amire valójában jegyet váltok, a lényegről meg inkább könyveket olvasok.

Ismertető a filmről.