Ahmet a családom!

Talán egy hónappal ezelőtt találkoztam egy videóval, ahol különböző országok mackói saját nyelvükön mondanak el egy mondatot: XY vagyok és Ahmet a családom!

Nem igazán értettem, arra gondoltam, hogy biztos valami beteg kisgyerek megsegítésére készült kampányfilmet látok. De mivel segíteni úgysem tudtam volna egyetlen beteg gyereken sem, így nem foglalkoztam vele. Aztán tegnap este durva volt megérteni, hogy valójában miről is szól ez a videó. Megrendítően döbbenetes volt, ahogy összekapcsolódtak az információk a fejemben, amikor új témát keresve a blogra egy török maci újság a Beargi oldalait „lapozgattam”.
Az első kattintás az oldalon rögtön egy bizonyos Ahmet Yildiz nevű férfi történetéhez vezetett. Az én gyenge angoltudásom is elég volt ahhoz, hogy megértsem, hogy miről szólt az írás. Először azt hittem, hogy valami fiktív történet, vagy valami filmforgatókönyv leírása egy török maciról, akit meggyilkoltak (hogy néha mennyire védekezik az ember elméje a valóság befogadása ellen). Aztán nem. Felfogtam, hogy ez tényleg megtörtént 2008 július 15- én. Ahmet Yildiz utolsó éves hallgató volt a török Marmara Egyetem fizika szakán. Ha nem ölik meg július 15-én, a következő nap lett volna az utolsó vizsgája a diplomaosztó ünnepség előtt…

Az interneten ellentmondó információk jelentek meg az elkövetkező napokban. A magyar LGBT portál így fogalmazott: „Lelőtték a török "poszterfiút": Ahmet Yildiz 26 éves fizikahallgatót, a homoszexualitását nyíltan vállaló egyetemistát, aki nemrég hazáját képviselte egy San Franciscó-i nemzetközi melegkonferencián. A szőrös maci egy kávéházból lépett ki, amikor ismeretlenek rálőttek, valószínűleg saját családja megbízásából. Még volt annyi ereje, hogy autóba szálljon, de elvesztette uralmát a jármű fölött és kórházba szállítás közben meghalt.”

A The Independent című brit újság híréből készült az írásuk, ami amúgy kicsit túl költőien úgy fogalmazott halálának körülményeiről, hogy a „Boszporusz- tengerszorosnál található kávézóból távozott, mikor a lövések eldördültek.”

Az idei, márciusban megjelent Beargi magazin írásában Ibrahim C., Ahmet török születésű német állampolgár élettársa arról nyilatkozik, hogy Ahmet az utolsó napján a másnapi vizsgájára készült. Majd este 11 óra tájékán elindult otthonról, hogy „friss levegőt szívjon és beszerezzen egy kis jégkrémet”…ez volt az utolsó mondata, majd mikor kilépett az ajtón és a kocsijához ért elkezdtek tüzelni rá. Ibrahim hallotta a lövéseket és az ablakhoz rohant, ahol azt látta, hogy Ahmet kocsija hátrafelé menetben belerohan az utca túloldalán található gyógyszertár falába. Azonnal hívta a mobilját, de Ahmet nem vette föl a telefont, majd kirohant az autóhoz és látta, hogy barátja halálos sebesüléseket szenvedett, hamarosan meg is halt.

A két változat összefüggését alátámasztja az "egyetlen" szemtanú Mrs. Ummuhan Darama (Ahmet szomszédja) elmondása, miszerint az utcájukban található kávézó előtt történt az incidens. Ő látott az ablakából a lövések elhangzásakor a két autót, egy fekete Mercedes-t és egy másik sárga autót, amiből tüzeltek rá, illetve azt is hallotta a házával szemben lévő kávézó tulajdonosától, hogy két nappal a gyilkosság előtt Ahmet- et két férfi fogta közre és verte meg abban a kávézóban, ami előtt aztán később le is lőtték.

Ahmet Yildiz vállaltan meleg férfi volt, az ottani maciközösség tagja és az elmondások, barátai véleménye alapján ezért ölték meg. Azt mondják ő az első olyan török meleg férfi, akit úgymond a „család becsületének tisztára mosása miatt öltek meg” (és ami napvilágra került persze). Becsületbeli gyilkosság, amit alátámaszt az a tény, hogy a temetésről a család hallani sem akart (azóta valószínűleg rendeződhetett valamilyen formában ez a szomorú eset az itt is látható kép alapján, ahol Ibrahim a sírja mellett gugol. Már csak az a kérdés, hogy Ahmet tényleg ott nyugszik-e...). Barátja, Sedef Cakmak szomorúan állapította meg, hogy miközben a melegek igyekeznek kiharcolni jogaikat és eközben egyre láthatóbbá válnak, mind jobban kiteszik magukat efféle támadások lehetőségének Törökországban. Barátai szerint egyetlen bűne az volt, hogy őszintén felfedte másságát a családja előtt, nem volt hajlandó rejtőzködni, és ez túl sok volt a szüleinek.Ibrahimot felszólította a rendőrség, hogy adja át Ahmet számítógépét és két mobilját is, de az ottani melegekkel kapcsolatos negatív hozzáállás és az ezzel teljes mértékben összecsengő, a rendőrség részéről tapasztalható teljes érdektelenség miatt úgy tudom a mai napig nem derült még ki, hogy valójában kik ölték meg Ahmet- et (legalábbis erre vonatkozó információt nem találtam az interneten). Még csak azt sem engedték meg neki, hogy a hullaházba bemenjen, hiszen „nem tartozik a családhoz”. Ahmet holtteste napokig volt „érintetlen”, a család sem érdeklődött iránta, ami megint csak alátámasztja a gyanút, hogy ők állnak a háttérben. Sedef Cakmak többször hallotta beszélni Ahmet- et a szüleivel, akiknek elmondta, hogy meleg, és akik ezt nem tudták elfogadni, betegségnek tekintették, többször kérték, hogy jöjjön haza és menjen el orvoshoz, aki „kigyógyítja” és akkor összeházasodhat egy lánnyal. Állítólag folyamatosan zaklatták, hogy hol, kivel és miért járkál.Az „előbújás” után több halálos fenyegetést is kapott, amit bejelentett a rendőrségen, de azok különösebbet nem tettek ezek elmúlása érdekében. Ibrahim és a barátaik többször is kérték őt, hogy költözzenek el Törökországból, de Ahmet nem akart megfutamodni, valószínűleg nem gondolta, hogy a felvállalásnak ilyen következményei lesznek. Öt hónap múlva meghalt…

A barátok, szomszédok elmondásai alapján tisztességes, rendes ember volt, akit szerettek az emberek, akinek nem voltak ellenségei, úgy tűnik mégis, a saját családja személyében. Halála előtt pár héttel publikált Blackbeary álnéven egy írást a Beargi magazinban a családja előtti felvállalásról, a reakcióikról és arról, hogy vajon miért nem engedik a berögzült tradíciók, hogy boldog ember legyen. Mert nem akart mást; csak boldog ember lenni.

Halála után Ibrahim az ottani helyzetből fakadóan saját módon próbálta a világ tudtára hozni ezt a szörnyű esetet, blogot, kampányt indított „Ahmet is my Family” néven. Erről készült az a 2 perces film, amit anno láttam. Ahol a világ medvéi egy emberként mondják el a szlogent. Ahmet igazi családja, a medvék, akik ismeretlenül a közösségükhöz (a családhoz) tartozó emberként tekintenek rá és állnak ki az igazságtalanság ellen. Hiányolják elvesztett családtagjukat. Én is ezt teszem, Ahmet a családom…Mire a végére értem Ahmet történetének és újra megnéztem a videót a könnyeim csorogtak. Patakokban…

Egy kormányfelmérés szerint csak Isztambulban minden héten legalább egy embernek meg kell halnia a "család becsületének megmentése" miatt, nagy többségében fiatal nőknek. Országosan 220-ra teszik a 2008-as áldozatok számát. De a probléma nem korlátozódik csak Törökországra. Az ENSZ felmérése szerint az elmúlt öt évben 5000 becsületbeli gyilkosságról tudnak Brazílián keresztül Pakisztánon át egészen Angliáig. Törökországban aztán a legtöbb eset „felderítetlen” marad vagy idővel elfelejtődik. Ibrahim kezdeményezése pont ezt próbálja megváltoztatni és én boldogan csatlakozom törekvéséhez. Az ottani ilyen jellegű gyilkosságokhoz a családok általában egy kiskorú rokon „segítségét” kérik, mert ők még nem büntethetőek…Talán nem Ahmet az első, akinek amiatt kellett meghalnia Törökországban (vagy a világon), mert meleg, de remélhetőleg az utolsó! Szívemből kívánom, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő! Talán Ahmet Yildiz lesz az arca az igazságtalanság elleni, a békés együttélés melletti összefogásnak...

Nem tudom megmondani, hogy miért érintett ennyire mélyen. Még csak 26 éves volt. Gondolom tele tervekkel, vágyakkal, álmokkal. Valószínűleg csak boldog ember akart lenni és ameddig élt lehet, hogy az is volt, mert megértette, felvállalta magát és a maciközösségben megtalálta a helyét is…de mégis, többet már nem bújhat hozzá Ibrahimhoz, nem lehet még boldogabb, nem tehet többet az igazi családjáért. Hacsak a halálával nem, mert így összefogásra buzdíthatja a macikat és azokat az embereket is, akik szörnyű tettnek tekintik egy másik ember életének elvételét vallástól, nemtől, bőrszíntől és szexuális beállítottságtól függetlenül.Azt is jobban megértettem általa és az elkészült videóból áradó szeretetből, hogy mit jelent a meleg közösségen belül a macik családjához tartozni. Többet, mint interneten ismerkedni, olykor elmenni egy olyan buliba, ahol macik vannak. Ez egy életforma és kimondatlanul is egy nagy család, ahová büszkén tartozom…A vér szerinti családja valószínűleg úgy érzi, hogy megvédték a becsületüket, mégis, egy nagyobb család szörnyülködve néz rájuk és remélem azóta felfogták a tettük valódi súlyát, hogy a becsületük akkor sérült igazán, amikor elkövették ezt a szörnyű tettet. És remélem, hogy ugyanúgy érzik fiuk hiányát, hogy a saját gyermekük élete, akit ők hoztak világra közvetetten a kezük által vétetett el, mint ahogy én is. Mert én érzem a hiányát, pedig sosem láttam, sosem hallottam, sosem találkoztam vele. Szörnyű…Valószínűleg az utolsó fotó Ahmetről...És az a bizonyos kampányfilm...

Pár kimásolt oldal a Beargi 2008 augusztusi számából, ahol majdnem az egész újságot Ahmet emlékének szentelték.És a Beargi magazin legújabb 2009 márciusi számából két oldal, ami alapján arra következtetek, hogy még mindig nem találták meg a tetteseket...