Yes? No...

Gondoltam kihasználom az időt -amíg jobban érzem magam és nem támad le egy újabb lázhullám-, hogy utolérjem magam a felgyülemlett posztok tekintetében. Rögtön az első bejegyzés egy kis csalódást hordoz magában, mert már meghallgatható a Pet Shop Boys új, Yes című albuma...és, hááát...hogy is mondjam, elég rosszra sikerült. Szerintem. Unalmas és úgy általában mellőz minden jó dolgot, amitől hosszútávon is hallgathatóvá, szerethetővé válik egy album. Langyos, sablonos, kiszámítható. Két, nagyjából említésre méltó darab van rajta. Az egyik az első kislemez a Love Etc., illetve a The Way It Used To Be.

Aminek viszont örültem, hogy a Special Edition változat valahogy mégis érdemessé teszi arra, hogy egyáltalán említésre méltó legyen. Ha másért nem is, a remixek és pár plusz dal miatt válik különlegessé, ugyanis ezekben sikerült az egyéb producereknek (vagy talán nekik) olyan változatokat alkotni, ami értékessé teszi a Yes-t. Amit Neil Tennant-ék okkal vagy ok nélkül kihagytak, arra a többi muzsikus szépen ráérzett és be is tömködték az üres lyukakat! Szerény véleményem szerint az eredeti albumot vagy kukába kellett volna dobni vagy ezt kellett volna extraként hozzácsatolni a későbbiek folyamán. Amolyan B-Side (vagy inkább Zs-Side) alcímmel...
A második cédén a Pandemonium, illetve a Gin& Jag kivételével mindegyik kiemelkedő.

Összességében tehát van 7 olyan dal a 20-ból, amiért megéri betesztelni! Arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy csak az én ízlésem ilyen kifacsart és mindenki más imádni fogja az egészet...

Pet Shop Boys - Love Etc.


Pet Shop Boys - The Way It Used To Be