Most már a végtelenhez közelít azoknak a gondolkodóknak a száma, akik valamilyen formában, de ugyanazt próbálják megértetni, hogy az Istennek nevezett valami mi magunk vagyunk. Érthető és jópofa módon mindenki máshogyan hívja: van, akik energiának, van, aki forrásnak, felettes énnek, belső énnek, tudatalattinak pont azért, mert az „isten” szóhoz rengeteg téves és olykor negatív gondolatot társítunk. Szerintük azért a földi lét, mert Isten rajtunk keresztül tapasztalja meg önmagát; a rossz sem rossz, hanem szükséges és ilyen formán nem megszüntethető, hiszen minden, ami van Ő. Mi Ő vagyunk, és mivel minden Ő, ezért mindenki Ő. És mivel mindenki Ő, valahol mindenki és minden egy és ugyanaz. Szerintük Istent lélegzünk, eszünk, iszunk, pisilünk, kakilunk; nézünk, hallunk, látunk, szagolunk, tapintunk; szeretünk, gyűlölünk, nevetünk és sírunk. A gondolataink, vágyaink, félelmeink, hitünk, elkeseredésünk és reményünk is Ő. És azt mondják vágyni a boldogságot természetes, mert szeretetből fakad, ami mind Ő. És gyűlölni a gyilkosokat természetes, mert ez mind Ő; és szükséges, mert a létük is Ő (minden, amit mi rossznak tartunk, kell ahhoz, hogy megértsük a dolgok menetét, hogy egyéni nézőpontot alakítsunk ki, mérlegeljünk, és a rossz dolgok kiiktatásával -inkább áttranszformálásával- olyan életet teremtsünk magunknak, ahol jól érezzük magunkat).De mindig a boldogság felé mozog, mert érzi, hogy arra vezet az út, mert Ő boldog akar lenni, mert tudja, hogy ez a legcsodálatosabb érzés, amit érezhet. És igen, szabad megtapasztalnia és hatalmában áll megtapasztalnia. Mert a szeretetből fakad.
És, ha sikerülne mindezt teljes valójában felfognunk, megértenénk, hogy miért vagyunk szabadok bárhol is vagyunk és bármit csináljunk…és azt is, hogy miért nem kell félni a halált; hogy miért nincs halál.
Érdekes és felfoghatatlan…
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése