Löncshús és macipincér

A közelmúltban éhesek lettünk barátnőimmel és ellátogattunk a Da Raffaello elnevezésű pizzériába Új Budán. Nem tudom, hogy milyen konkurenciaharcnak voltam szemtanúja az étlap kinyitásakor, mert az első oldalon rögtön „Az igazi Lello” felirat éktelenkedett. A Da Lello- ról már hallottam korábban, erről az étteremről még nem, de ha ők azt állítják magukról, hogy a Da Raffaello az „igazi” akkor elhiszem nekik.

A Kiss Imre tervei által 1970- ben megépült 6 emeletes ház alagsorában helyet foglaló pizzéria belülről eléggé „szoci” kialakítású. Arra a honlapjukon található „bemutatkozás” alapján sem lehet következtetni, hogy ez azért van- e így, mert már az épület átadása után megnyílt az étterem, és nem haladtak a korral, vagy simán a koros, kopasz, köpcös ámbár rendkívül kedves és joviális étteremtulajdonos kissé megkésett ízlését tükrözi. Mindenesetre jó érzés volt a mai high tech vendéglők után egy ilyen „régi” helyen eltölteni az időt. Nyáron nagy, kiülős terasszal bővülnek, aminek hangulatát maximum a Bartók Béla út forgalma, és az azon keresztülívelő, vasból készült vasúti hídon átszáguldó vonatok zaja zavarhatja meg.
Bent a teraszra nyíló hatalmas üvegajtók ellenére sem volt hideg. Szociszékek, szociasztalok, szociterítők minden mennyiségben. A két terem közötti boltíven, a már említett tulajdonos mosolygós-szivarozós képei gondoskodnak a családias hangulatról, darabszámuk egy kicsit túlzó. A megasztáros Mujahid Zoli is éppen ott tartózkodott barátaival és egy kissé hangosan képviselte önmagát, de lehet, hogy csak a finom ételektől kerekedett ilyen jó kedve.
Amit én rendeltem egy sima Bolognai spagetti volt. Gyorsan kihozták (mint minden mást, amit kértünk), de az adag igazi méretét nem tudtam megállapítani. Kevésnek tűnt, lehet, hogy csak azért, mert egy háromszor akkora tányérban tálalták, mint az étel maga. Mindenféle „fölösleges” díszítés nélkül, ami kár, mert optikailag terjedelmesebbé tehette volna a méretét.
Az íze, hümhüm, szerintem löncshúsból készítették a mártást, így hiányoltam a valódi olaszos ízeket, de ugye nem lehet mindent egyszerre. Kiváltságosnak éreztem magam, hogy végül egy puritán „olaszos” ételt rendeltem magamnak. Az ottani verebek azt csiripelték, hogy az általuk felkínált töltött tésztákat azért nem ajánlatos rendelni, mert nem itt készítik, hanem Olaszországból importálják, így nincs rálátásuk, hogy mivel töltik meg. Inkább örültem az őszinteségnek!

Ami leginkább megragadta a figyelmem azaz egyik gyönyörű (és sajnos vékonka) macipincér volt, aki emelte az este hangulatát. Gyanús volt, hogy szintén zenész, aztán a lányok is visszajelezték, hogy lehet benne igazság...bár a másik pincérről is ezt mondták. Sőt, a tulaj állítólag végigmustrált miközben a mellékhelyiségbe igyekeztem. Nos, kifelé menet próbáltam szivárványos matricát keresni a bejárati ajtón, de nem találtam, így talány marad, hogy „melegbarát” étteremről van- e szó vagy csak ínséges időket élek…Mindenesetre ajánlom további bepróbálásra magunknak (hátha csak elfogyott a darált hús a bolognaihoz), illetve másoknak is!