Szeretet?

Magam sem tudom, hogy mit jelent igazán: szerelmesek leszünk, aztán elvárunk; magunkhoz láncolunk, mindenki más házi praktikát alkalmaz. Olykor szerelmi háromszögben rajongunk, de jobb esetben tudjuk, hogy a szerelem szabad döntésénél fogva lehet, hogy nem mellettünk dönt vagy egy bizonyos idő elteltével elképzelhető, hogy mellőlünk is tovább áll. Szeretjük a barátainkat…legalábbis addig biztos, amíg egy helyzetben a másik fél a véleményünkkel ellentétes dolgot nem tesz, mond, vagy úgy cselekszik, ahogy azt mi ideálisnak tartjuk. Szeretjük a szüleinket, ők is minket, de ez sem mentes mindig az elvárásoktól, hiszen a „javunkat akarva”, a szeretet nevében olyan helyekre is elkalandozunk néha, ahová valójában nem mi akarunk eljutni.

Azt mondják, hogy az anyai szeretet a legönzetlenebb dolog a világon, mégis egy beszélgetés gondolkodtatott el ennek rejtett tartalmairól. Adott egy nő, aki gyermeket szeretne. A szerelmétől szeretné, ami teljesen rendben is van, hiszen ideális esetben ez történik. De mi van, ha nem ideális a helyzet? Mi van akkor, ha nem „szerelemgyerekek” vagyunk, ha csak úgy „besikerültünk”? Ez talán megmagyarázhat megannyi félresikerült életet?

Az elhangzott vélemény arról szólt, hogy a gyerekre vágyó anyukajelölt csak akkor tudná igazán mélyen, odaadással szeretni utódját, ha a szerelmének magjától foganna meg. Mert akkor a tudat, hogy „Tőle” van ébresztené fel a sírig tartó rajongást abban a pillanatban, mikor napvilágra kerül az áldott állapot ténye. Továbbá ez segítené át a nehézségeken, amit a megszületett ember saját, szülőtől független életútja, véleménye az életről jelent az anya és az apa szemében. Ez teljesen rendben is van! De akkor kit szeret a szülő valójában? A szerelmének visszatükröződő tekintetét gyermekük szemében? Az ismerős vonásokat, hanghordozást, gesztusokat? És mi van az egyedülálló entitással magával? Megismerheti egy szülő valójában a gyermekét? Megismerheti- e a párkapcsolat egyik résztvevője a másikat, barát a barátot, ha sehol nem tanítják meg kivetítések, elvárások nélkül szeretni az embert? Vajon tudja egyáltalán valaki ezen a bolygón, hogy mi a valódi szeretet, vagy azt sosem lehet teljes valójában megismerni emberként? Vagy van valami ennél őszintébb, minden emberben megtalálható ősenergia csak helytelenül értelmezzük? Vagy mindez rendben van így, mert erről a végtelen változatosságról szól az élet és a valódi szeretet? Jó lenne egy tankönyv erről is, mert diplomája lassan már csak az egysejtűeknek nincs, de ilyen kérdésekre nem érkezik felelet…