Szerencsekő

Még tavaly nyáron találtam a horvát tengerparton egy lyukas kavicsot, amit valószínűleg a sós víz mart át. Legalábbis természetes képződménynek tűnt, nem holmi vízbedobott tégladarab maradványa. Két dolog miatt tartottam meg, az egyik a kavicsgyűjtő mániám, a másik, hogy valahol azt olvastam, hogy szerencsét hoznak az ember életébe.

Aztán csak cipeltem magammal, mert szükségem volt a szerencsére. Megtapasztalhattam, hogy nem sok eredménye volt, mint ahogy a rengeteg elolvasott horoszkópnak, angyalkártyának, tarot-nak és egyéb jóslásoknak sem. Mindig talmi boldogságérzettel jártak a pozitív jóslatok, mert három nap után általában elillantak, mint ahogy a csodák is szoktak. Aztán egy nap elgondolkodtam, hogy minek cipeljem a követ, úgysem segít, így feltettem a polcra; és abban a pillanatban megértettem, hogy sem ő, sem a többi jóslat nem használ, ha nem tudok hinni bennük. Aztán közvetlenül ezután arra is rájöttem, hogy nem kell ezt a kavicsot hordoznom, mert a szerencsét magamban kell megtalálnom, és ha megtalálom mindig velem lesz, így nem rajta múlik. Aztán arra is, hogy rajtam múlik. Aztán láttam egy képet egy lakatlan szigetről, ahol egyedül vagyok, ahol a fákon kívül nincs más csak a gondolataim és az érzéseim; majd rájöttem, hogy egy ilyen helyzetben nem lenne az a kő, ami kisegítene a bajból, csak a remény abban, hogy rám találnak. Aztán pedig arra, hogy jósolhatok magamnak bármiből, az eredmény nem az eszközből fakad, hanem belőlem; így bármilyen eredmény azon múlik, hogy hogyan állok hozzá. Majd megértettem, hogy sem kő, sem kártya, sem üveggömb nem kell ahhoz, hogy megmondja: „jó ember vagy és megérdemled a szerencsét”, mert ezt nekem kell felfedeznem magamban. Nekem kell tudnom magamról, hogy az vagyok és megérdemlem a jót, különben bármilyen helyzet megcibálhat és akkor is meg fog, ha magamnál hordom a követ, de nem hiszek a saját képességeimben. Tehát nem kell hordanom, mégis velem van mindig. Jósolhatok és a válasz lehet rossz is; nem számít, ha biztos vagyok a dolgomban.

És miután megértettem mindezt, biccentettem a polcomon pihenő szerencsekő felé, majd elindultam a dolgomra…