Furazene és a többiek - ingyen

Egyre több jelet kapok arra vonatkozóan, hogy mennyire lemaradtam a böjt időszakában a szívemnek oly kedves zenéről, és benne végbemenő változásokról. Csak felületesen vizsgálódtam, beértem a kommersszal (amit meg is szerettem időközben). Most úgy tűnik, hogy 2009 a visszatérés, a ráeszmélés és az újra alámerülés éve lesz.

Hála a Quart- nak eljutott hozzám az információ pár elektronikus zenét képviselő netlabel- ről. Rácuppantam, és az év első napjai az ingyenzenék letöltögetéséről szóltak. Temérdek album, EP került birtokomba például a Zymogen- ről, ahol a kisérleti, leginkább zajokból, zörejekből álló zenék mesterei képviseltetik magukat. Igaz, egy idő után rezignáltan hallgattam őket, mert gyakorlatilag kiderült, hogy mindegyik előadó ugyanazokat a sémákat használja, mint a másik. A legtöbb egyáltalán nem mondható különlegesnek, de az is lehet, hogy egyenként kellett volna megmerítkezni bennük. Namajd…

Ám a sokadik után, netezés közben felkeltette a figyelmem valaki. Arra eszméltem, hogy vigyorgom. Gyorsan előadómegnéz, figyel, röhög a számcímeken, amik tökéletesen visszaadják a dalok infantilis, mégis briliáns hangulatát és profizmusát.

Songraphie – Toys című albumáról van szó.

Én ezt hívom mesezenének. Igaz, nem annyira rajzfilmszerű, mint mondjuk a Múm zenéje, de legalább nem másolta az úriember őket, hanem hozzáadta saját egyéniségét. Megjelenik benne minden, amit egy gyermeki lélek képvisel: színek, játékosság, mosoly, firkálgatás-rajzolgatás, torta szétkenése az etetőszéken, asztalon, falon, mindez „hideg” zajok, zörejek, dobok és hangok formájában. Még viaskodik a „kedvenc” státuszáért a két legjobb szám: The clumsy elephant is collecting christmas-tree decorations, illetve My baby mouse in space flight.

Másik favorit az utóbbi időben a Budabeats netlabel gondozásában jelent meg még tavaly.

Crookram – 1976

Namost, miután újra ellátogattam az oldalukra derült ki számomra, hogy Crookram nem is magyar. Hogy miért meglepő megmagyarázza, hogy teljes meggyőződéssel áradt szét a szívemben a hit, hogy végre egy új hazai srác, aki az általam annyira kedvelt Yonderboi-os, Zagar-os vonalat képviseli. Nem lehet tudni, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de én egyszerű ember módjára a magyaroknak tulajdonítottam ezt a szavakat, mondatokat, filmzenerészleteket szemplerezős-szkrecselgetős, arra rágitározgatós, downtempo-s stílust. Olyannyira így éreztem, hogy a Hostile- t simán elképzelném egy Yonderboi albumon, a Biggles hallgatása közben pedig felsejlik előttem a kép, ahogy Zságer Balázs ütlegeli a zongoráját a koncertjükön. Ez az EP nagyon szerethetőre sikerült! (Mint ahogy a többi előadó zenéje is ezen az oldalon.)