Belső iránytű

Most már eltelt egy kis idő azóta, mióta belefogtam a blogolásba és magam is megdöbbenek, hogy milyen dimenziókat láttat meg a (leginkább) önmagammal folytatott kommunikáció. Elképesztő, hogy mikre jöttem rá saját magammal kapcsolatban, érdekes befelé figyelni és látni, ahogy kiteljesedik ennek az eszköznek a személyiségformáló hatása. Indult valahol, személyes oldalról, aztán szépen lassan kiforrta magát azzá, ami. És nyilván ez a folyamat nem áll meg, de a fő csapásvonalak már megvannak. Mint ahogy az is, hogy ami idáig kérdésként merült fel bennem (mit is akarok az életben, kit is keresek társamnak) hogyan kap napról napra újabb árnyalatot.

Ha valaki olyan zakkant, mint én (bár egyik barátnőm lényegre törő kérdése szerint: „ki nem az?”), akkor akár ijesztőnek is tűnhet ennyire határozottan feltérképeznie saját magát, mert ezzel nagyon sok egyéb dologtól „határolódik el” az életben. Azért az idézőjel, mert azt jelen pillanatban bizonyíték hiányában még nem tudom, hogy az, ha az ember felfedezi, hogy mit (csinálna szívesen, mivel foglalkozna) és kit akar valójában az életben (társának egy életre), az azért van-e, mert abba az irányba találja a boldogságát vagy, ha muszáj hallgatni a külvilág véleményére, akkor ez a „tudás” várakozásra és magányra ítéli az embert?

Mikor elkezdtem írni még nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy kit is képzelek el páromnak csak a nagy vonalakban felrajzolt körvonalakat láttam, de ahogy egyre többet foglalkozom a medvék kultúrájával, ahogy egyre mélyebbre ásom magam benne, egyre többször és határozottabban villan fel a megértés lámpája.

Barátaim azt mondják, hogy álomképet kergetek, amikor kimondom, hogy tényleg egy igazi mackót keresek, vagyis elhiszem, hogy a nagy Ő egy igazi mackó képében fog eljönni. Azt mondják még, hogy az a típus, ami engem lázba hoz, csak külföldön létezik, amit megint csak nem tudok alátámasztani, hiszen annyi (számomra) gyönyörű mackó rohangál az utcán, hogy az elképesztő.

Aztán azt is megkaptam már sokszor, hogy túl fontosak nekem a külsőségek, ami szerintük nem is fontos. Majd rámutatnak valakire a villamoson, mondjuk egy (nekem) csúnya macira és azt mondják, hogy „nézd, lehet, hogy nem a legszebb, de lehet, hogy arany szíve van”...és én erre csak azt tudom válaszolni, hogy lehet, hogy az van neki, de ez szart sem ér számomra, ha nem kívánom meg, mert taszít. Mert megéltem párszor már egy fotó alapján is azt a bizsergető érzést, hogy az életemet is odaadnám valakinek és ebből lettek a nagy szerelmek közvetlenül utána.

Most nem fog eszembe jutni, hogy melyik híres ember mondta azt egyszer, hogy a külső az első meghatározó impulzus, amibe szerelmes lesz az ember az első pillanatban már akkor, amikor fogalma sincs, hogy kivel áll szemben, és ha ez nem történik meg az első pillanatban, akkor ezt nem nevezhetjük szerelemnek, maximum vágynak...akár csak szexuális vágynak. Vannak emberek, akiknek nincsenek ilyen ideáljaik és az életük így tökéletes, nekem vannak, főleg mióta ezekkel a mackóságokkal foglalkozom itt a blogon. Mert rájöttem, hogy egy igazi mackó bőrbe bújtatott értelem és érzelem azaz ember, akit keresek...Mert e kiéletlen vágy megélése jelentené azt a tényt, hogy nem akarnék tovább állni, mást keresni, AZ EGYETLEN MACKÓT keresni. Nem szépségideált keresek, a mackók nem is tartoznak bele hivatalosan ebbe a kategóriába.

Mr.Fullszakáll, ahogy az egyik barátom mondja vagy lehet Mr.Szőrtengernek, Mr.Bundamesternek vagy ezek összességeként Mr.Fullszakállbundatengermesternek is nevezni...Nem vékony (én sem vagyok az), nem kell, hogy kigyúrt legyen (én sem vagyok az) és nem túlzás maci/chubby (én sem vagyok az), hanem mackó...testes, zömök, akár pocakos, mert ez az igazi mackó. Tehát sorolom a macik fő ismérveit: szőr (elengedhetetlen), szakáll (elengedhetetlen) és zömök (amitől a szakállon és a szőrön kívül aztán igazán mackóssá válik az a maci)...csak azt kérem, amit én is biztosítani tudok...olyan nagy dolog ez?

Lényeg, hogy döbbenetesen erős ez az érzés bennem. Olyannyira, ha akarnék, sem tudnék harcolni ellene. És hosszú átbeszélgetett órák alatt arra is rájöttem, hogy az ilyen meghatározó érzések azért vannak, mert mutatják az irányt. Láttatják velünk a képet, ami, amikor megvalósul, a teljes boldogságot hozza el számunkra. Tehát az álmaink az iránytűk csak gyakran hiába mutatják az irányt, mégsem arra megyünk, mert lebeszélnek róla, mert hajlandóak vagyunk lebeszélni magunkat, mert ugye mások jobban tudják, hogy nekünk mi a jó...bullshit...

Van, akinek egy autó vagy kertes ház, jó állás, kutya, akármi az álma és addig csinálja a dolgokat, amíg el nem éri, tehát mindenki ezt csinálja, csak más formában!

A képek pedig magukért beszélnek...:)

A Bearcelona oldal jóvoltából láthatóak ezek a gyönyörű, tényleg meleg mackók...