Zsigerből

Minden kapcsolatból tanulunk, amíg egyszer el nem érkezünk ahhoz, akit mindvégig akartunk, aki végül velünk marad és mi vele maradunk:

„…Vágyad az igazi után az idők során nagyon erőssé vált. És reményteli várakozásodban, hogy minden megoldódik, olyan körülmények és események adódnak, amelyek egyenesen eléd hozzák a tökéletes társat. Nem kell görcsölni, nem kell aggódni, nem kell semmit erőltetni. Pedig az emberek többsége ezt teszi, nagyon sok esetben erőltetni próbálják ezeket a kapcsolatokat, mégpedig úgy, hogy erősen kötődnek valakihez, és azt az egyént igyekeznek a tökéletes társ szerepében feltűntetni.
Vagy szingliként randevúra mennek és kétségbeesnek, ha az balul sül el, mert megpróbálják a dolog jelentőségét felnagyítva egy életre szóló kapcsolat kezdetének tekinteni azt. Ha viszont képesek volnánk barátságos hozzáállással viszonyulni a találkozókhoz, és csak arra gondolnánk, hogy egy kellemes időtöltésben lesz részünk, megszabadulhatnánk a hátráltató elvárásoktól és rossz gondolatoktól. A megkönnyebbülés a lényeg, hogy ne vegyük annyira komolyan saját magunkat! Ha így teszünk, sokkal könnyebben célhoz érünk és az élet örömmel fog olyan helyzeteket teremteni, ahol végül rátalálunk a keresett személyre. Arra az emberre, akivel, amikor összenézünk, azonnal mindketten tudjuk, hogy a másik a válasz a vágyainkra. Amikor pedig ez megtörténik, nem lesznek játszmák. Egyikőnk sem fog ingerkedni a másikkal. Egyikőnk sem fogja leplezni érdeklődését, vagy azt mondani, hogy „szeretlek, de a kedvemért ezen az apróságon változtatnod kellene”. Úgy fogjuk látni egymást, mint a tökéletes válasz a tökéletes kérdésre, amelynek összeállításával életünk nagy részét töltöttük a múlt kapcsolatain keresztül. És ez a kapcsolat, amely mindkettőnk javára válik, beváltja a hozzá fűzött reményeket, mindvégig gazdagodni fog, és kölcsönösen kielégítő lesz…”

„…az elfogadás képezi egy örökkévaló, örömteli kapcsolat alapját. Ha két ember megérti, hogy vég nélkül élhet együtt, szeretheti egymást, és gyarapodhat a másik mellett, sohasem lesz oka távozni, máshova menni, mert a szabadság -amelyre oly kétségbeesetten sóvárognak sokan- teljes mértékben jelen van ott, ahol vannak. Hangsúlyozandó, hogy azzal az emberrel, akivel ezt teljes valójában meg lehet élni, már amikor az elején meglátjátok a másikat, fel fogjátok ismerni egymást…”

Az idézetek „Esther és Jerry Hicks – Az érzelmek megdöbbentő ereje” című könyvéből valók. Kisebb változtatásokkal, de muszáj voltam leírni, mert a zsigereimben érzem ezek valóságát, olyannyira, hogy még a könnyek is összegyűlnek a szememben, amikor arra gondolok, hogy ez létezhet; hogy mások, tanítók is arról beszélnek, amire mindennél jobban vágyom.