Mi van a világgal?

Annyira jó volna megérteni, hogy mi vesz körül minket. Hogy miért van annyi negatív történés a világban, hogy ezek száma miért növekszik napról napra egyre intenzívebben. Azt éreztem anno, hogy nagyon pozitív energiák vannak a levegőben. A zsigereimben érzem, hogy valami nagy dolog készülődik. A múlt hét óta egyre többször „támad” meg valami hihetetlenül erős pozitív energia, mikor annyira borsódzik a hátam, mint még soha. Ilyenkor sokkal szaporább a szívverésem, jár a lábam a „feszültségtől”, egyik cigiről a másikra gyújtok, mert nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. És vannak nagyon rossz periódusok, amikor legszívesebben elmenekülnék a világ elől egy lakatlan szigetre vagy valami másik dimenzióba.

Ahogy erősödnek a pozitív energialöketek, annyival mélyebb a rossz hangulat is. Nem tudok elmenni szó nélkül emellett a gyors és egyre erősebb pulzálás mellett. Vajon hasonló lehet az, amikor az anyának szülési fájdalmai vannak, erősödik, elmúlik, majd újra jön és múlik egyre gyorsabban, mígnem egyszer csak világra nem jön a gyermek? Vajon a világban egyre erősebb fájdalom, majd apró nyugalmi időszak hasonlítható ugyanehhez? Az egyén szintjén végbemenő új világ születésének leképezése az, ami a külvilágban történik? Miért hallom egyre több embertől, hogy valami nem oké odabent és idekint egyaránt? Mi van a világgal?

Világválság, katasztrófák, halálesetek, embergyűlölet, gyilkosság, egy sportoló halála, helikopter zuhan a Dunába, emberek vesztik el állásaikat, kétségbeesés az arcokon, félelem az elkövetkezendő március 15-től, majd október 23-tól, ahol óriási összecsapásokat jósolnak? Mindenki fél valamitől vagy valakitől, a jövőtől; káosz idehaza és máshol. Vajúdik a világ, mint ahogy mi is? Vajon mekkora fájdalomnak kell még jönnie, hogy végre kitoljuk azt a babát?

Tényleg csak az a véglet fog eredményre vezetni vagy felnyitni az emberek szemét a valódi értékekre, hogy egyre többen halnak meg a legváltozatosabb okokból kifolyólag? Meg kell halnia egy sportolónak, hogy a gyász összehozza az embereket? Meg kell halnia egy vagy több melegnek, cigánynak, zsidónak, kínainak, szlováknak, románnak, hogy a világ békére áhítozó felének végre elege legyen és kimondja, hogy eddig bírta? Meg kell élnünk ezeket, hogy végre összefogjunk, hogy rájöjjünk, fölösleges egymásnak menni, hogy semmi értelme gyűlölködni? Látni kell a halott emberek szüleinek fájdalmas, gyászoló könnyeit, hogy elgondolkodjunk, hogy mit csinálunk és hova megyünk, ha erre haladunk tovább? Miért nem vesszük észre még most, amíg „csak” ennyi minden történt, hogy eljött az idő a változtatásra? Hogy szarni kellene végre a politikusainkra, arra, hogy mit mondanak; hogy jobbos és balos, meleg és homofób, cigány és gárdista végre egy irányba forduljon és kimondja: „ebből ELÉG, nem veled van a bajom, csak szenvedek, mert nekem is rossz az életem, mint neked?”

Tényleg csak a gyász segít alázatosabbnak lenni? Akik meghalnak, mártírok lesznek, mert halálukkal elősegítik az összetartást? Tényleg meg kell halniuk ezeknek az embereknek vagy kinyitjuk végre a szemünket, mielőtt még nagyobb baj lesz? Az emberek csak egymásra számíthatnak, mert a politikusaink (mind) bebizonyították, hogy képtelenek előre vezetni minket, mert a káosz fenntartása kielégíti az egyéni érdekeket. Teljesen mindegy, hogy melyik oldalról indult. Tényleg nem vesszük észre, hogy nem vezetnek, hanem megvezetnek minket? Nekünk kellene tenni valamit, KÖZÖSEN! Már régen nem arról szólnak a dolgok idehaza, hogy ki vezeti az országot, mert a kialakult helyzetet egyik politikai párt sem fogja tudni kezelni. Hülyére vesznek mindenkit, jó reggelt! Azt hiszem, csak az emberek összefogása tehetné könnyebbé a vajúdást…vagy ez csak egy gyönyörű álom és a szemek csukva maradnak?